3. rész

3. rész

Egész éjjel forgott az agyam. Idiótábbnál idiótább dolgok jutottak eszembe a  bongyor lovagomat meg az új állást illetően. Reggel, bár csak körülbelül 3 órát aludtam, nem bírtam  ágyban maradni, így hát 7kor úgy döntöttem, hogy elmegyek szaladni.
Körülbelül 8ra értem vissza, lezuhanyoztam, és készítettem reggelit. Claire mellett megszoktam, hogy reggel csak is a saját konyhaművészetemre számíthatok, mivel ha a barátnémtól függne, akkor a reggelink kimerülne egy ... semmiben. 10ig pakolásztam a házban, aztán úgy döntöttem, hogy illene felkelnie most már Clairenek is. Hosszas szitkozódás során, de valahogy kitépte magát az ágyból és leült kávézni.
- Liz...kicsit fosok  a mai naptól. - mondta aggodalommalteli hangon
- Nem vagy egyedül,de nyugi. Nem lesz semmi, max nem kapjuk meg az állást...És akkor mi van? Majd eladom a májam és abból megélünk . - próbáltam oldani a  hangulatot. Kijelentésemre kicsit elmosolyodott, bár ezt inkább csak udvariasságból tette szerintem. 
Az elkövetkezendő félórában csend uralkodott a házon. Egyikünk sem szólt semmit...Aztán nekifogtunk készülni.
Clairel kezdtük. Kapott egy kis bicepszet, hatalmas szakállat és bajszot, valamint egy hosszú, bő pólót, és egy bő farmert, valamint egy jó sok zoknival kitömött bakancsot. Végülis, szerintem nagyonis hihető volt ebben a maskarában, hogy Claire barátnőmből érett férfiú lett. Én is beöltöztem. A hatalmas szakáll-bajus kombó nálam sem hiányozhatott, a munkaruhánk is hasonlított, sőt én még egy kis sörhasat is kaphattam a bicepszem mellé.
Fél óra öltözködés után, két 30 év körüli férfi nézett szembe velünk a  tükörből. Már csak a  paróka hiányzott. Clairnek váll alattig érő haja van, így ő nem hordott parókát, csak bekötötte egy copfba  a hajáta tarkóján és kész is volt. Nálam macerásabb volt a helyzet, mivel a hajam szinte a fenekemig ért, és nehezen tudtam volna beadagolni, hogy 30éves koromra,és férfi létemre seggig érő hajjal flangálok. Tehát felkontyoltam és egy barna, igazi hajból készült parókával koronáztam meg magam. Mikor már az utolsó simításokat is elvégeztük, elismerően bólogattunk egymásra.
- Azt hiszem jó pasik lettünk - jelentette ki Claire elégedetten, a saját, vékony hangján. A külsejét nézve, és az eredeti hangját meghallva utolért egy röhögőgörcs...mindkettőnket.
Elmagyaráztam neki, az egyetemen tanult, hangelváltoztatási módszereim, majd mikor már neki is jól ment, elindultunk a 4.1 studió felé. Izgatottan, és szaporán  szedtük a  lépteinket.
11:55-re oda is értünk. Félve, de beléptünk a méretes épületbe.
Ahhoz képest, hogy szombat volt, nagy  volt a nyüzsgés. Már csak egy probléma volt. Mi sosem jártunk itt, és Paul elfelejtette megmondani, hogy mégis hova a toszba kell mennünk, ha megérkezünk..így felhívtam a tegnap tárcsázott telefonszámot. A harmadik csörgésre fel is vette.
- Haló! Itt Paul - a háttérből zaj hallattszott, mintha énekelnének, vagy valami.
- Jó napot, itt Harley Marsh. Ben Hammingtonnal, megérkeztünk a tegnap megadott studióba. Viszont némi gondot okoz az itteni eligazodás.
- Hol vannak pontosan?
- A 10es ajtó mellett, az 1. emeleten.
- Jöjjenek  fel a harmadik emeletre, 32-es ajtó. Visszhall.
- Rendben. Köszönöm. - és letettem
- 32-es ajtó, harmadik emelet.Claire, szedd össze magad, ne vágj ilyen fancsali képet. A fő , hogy légy magabiztos. Ha kérdik, hová valósiak vagyunk?
- Legyünk californiaiak, hisz nem ismerjük annyira Londont, hogy azt mondjuk , hogy idevalósiak vagyunk.És mondjuk, távoli rokonok vagyunk, és egy californiai csődbe ment szórakozóhely fény és hangtechnikusai voltunk. Ahhoz úgy is értünk valamennyit, így nem hazudunk akkorát.
-És miért jöttünk Londonba?
- Mert nem találtunk máshol hasonló munkakörű állást, és mindenképp emellett akartunk maradni. Közel a hangtechnikához. Ezért kapva kaptunk az alkalmon , hogy eljöhessünk ide. - mondta, mintha legalábbis betanult szöveget mondana.
- Nem is rossz,Cla..izé Ben. Nem gondolkodtál még azon,hogy esetleg sziníre gyere? Egész jó rögtönzés volt. - bológattam elismerően.
- Rögtönzés?Harley drágám, egész éjjel  ezen gondolkodtam. - felelte zavartan.
-Óóó így már más.Viszont nagyon jó háttérsztori. Maradjon .
- Rendben. Pacsit ! - és lepacsiztunk.
- Na , akkor menjünk ne várakoztassuk meg ezt a szőrösszívű Pault.
Felsiettünk a harmadikra és gondolkodás nélkül bekopogtunk a 32-es ajtóhoz. Egy 40es éveiben járó pasas nyitott nekünk ajtót.
- Jó napot. Önök Harley Marsh és Ben Hammington? - kérdezte fapofával, bizonyára szőrösszívű Paul.
- ..öö igen - feleltem habogva, még nem késő, még hazamehetünk...Nem! Kell ez az állás. Megcsináljuk! - Én Harley Marsh vagyok.
- Én pedig Ben Hammington - ráztunk kezett Paullal
- Én pedig Paul vagyok. Nos, bizonyára hallhatták a tegnapi telefonbeszélgetésben, hogy igencsak felvidultam,amikor felhívtak, hisz az együttesnek hamarosan fellépése lesz, és sajnos még senki sem jelentkezett az állásra. Mivel nem nevezhető éppen állandó munkahelynek, ezért a fizetést is úgy adjuk, hogy , elegendő legyen  az elkövetkezendő munkanapig. Igen csak rendszertelen egy munkahely ez, ezért olyan nehéz alkalmazottat találni rá.Ezért, ha jelentkeznek  az állásra, egy fél éves szerződés megkötésére lesz szükség, csak, hogy a srácok bitzosítva legyenek arról, hogy itt maradnak.Emellett, a nem kevés fizetés mellett, ha esetleg más településen, más városban van fellépés, az összeg természetesen nő.Jaj, és még valami. Néhanapján a  hangszerekre is vigyázni kell,tisztán tartani meg ilyesmi, és a studiófelvételeken is ott kell lenni.  Ez is benne van a munkakörben.
Álmékodva hallgattuk a kimért, és komoly arcú Pault.Tehát, nem kell mindennap gürizni,  egyszerre dolgozunk, busásan megfizetnek, utazgathatunk kicsit, amiért még több pénzt kapunk , és emellett még a hangszerek is nálunk lehetnek. Hűűűha. Ez tökéletes állás. Vajon milyen együttesről van szó?
- Értjük. És ha szabad, csak kíváncsiságból, milyen együttesről is van szó? - szólaltak meg a gondolataim Claire szájából, azaz,hogy Benéből.Vagyis , hogy na...
A pasas közelebb lépett, és kicsit titokzatosabban, és halkabban szólalt meg.
- A One Direction-ról van szó. - Na most aztán minden tiszta...Fingom nincs kik azok. Mármint,hogy hallottam már róluk,de csak a volt sulimban az alsósoktól, meg a rádióban talán. Ahogy láttam Claire is ugyanannyira ismeri őket mint én.  Egyikünk sincs otthon igazán a mai "menő" bandák terén. Mindketten régifajta zenét hallgatunk. Claire inkább rockot hallgat, míg én inkább a jazz,blues felé hajlok.
Paulnak feltűnhetett az üres tekintetünk, és kérdőn nézett ránk
- Ti nem ismeritek a One Direction-t? - kérdezte elképedve, amire mindketten megráztuk a fejünket . - Hűűha. Ők a brit X Faktorban tűntek fel. Egy öttagú, nagyon híres, fiúbandáról van szó. A srácok nagyon jól mozognak az iparban, nagyon tehetségesek, és nem mellesleg igencsak szívdöglesztőek a társadalom szebbik nemének.-mondta, szinte csodálattal  szőrösszívű Paul.
- Öhm, értjük. Hát akkor biztosan öröm lesz a  munka - mosolyogtam biztatóan.
- Igen, biztosan várják,hogy  megismerjék őket, így hát ne húzzuk  sokat az időt . Tudják mit, előszőr is kezdjük azzal,hogy tegeződünk, rendben? - itt elejtett egy mosoly.Nekünk. wow. ez volt az első kedves gesztusa felénk. Hm. Talán ha itt gürizünk neki vagy 20 évet, még a vállunkat is megveregeti....Na mindegy. Mindkette bólogattunk.Kezdtem úgy érezni,hogy olyanok vagyunk, mint valami rossz kakukkos óra. Viszont nem szívesen beszélt egyikünk sem, kicsit tartottunk a lelepleződéstől.
 - Rendben. Nos, akkor Harley,Ben, menjünk . A fiúk most épp szünetet tartanak, biztosan kint vannak a studióudvarán.Gyertek! - és elindult előre.
Mi érdeklődve követtük őt, hisz most már mi is kezdtünk kíváncsiak lenni, hogy ki is az az öt szívtipró, akiktől annyira döglik a légy. Kimentünk az udvarra és öt kíváncsi tekintet fordult felénk. Végignéztem rajtuk. Az egyik egy hamburgert tartva nézett felénk. Pipiszőke hajú volt és nagyon kék szemei, nagyon gyerekes arca volt, mint egy kb. 8 éves kisfiú. Nagyon aranyos benyomást keltett bennem.
A mellette ülő, csíkos felsős srác, épp az egyik társának a nyakába próbált felmászni, ám az nem örült neki, ahogy láttam, és a kis csíkos,  kicsit megis ijedhetett Paul érkezésétől és inkább letett a céljáról és lehuppant a földre. Barna haja és kék szeme volt, hatalmas,gyermeki mosollyal nézett Paulra, látszott , hogy amolyan apáskodó pasas lehetett ez a Paul... Aztán a csíkos felsős áldozatára tévedt a szemem. Barna haj, barna szem, és nagyon kiegyensúlyozott  tartás. Ez jellemezte  első látásra őt. A többiek mellett ő volt a legnyugodtabb. Ült és a telefonját babrálta, majd felnézett  és valamennyire értelmes fejjel nézett felénk. Mellette egy fekete hajú , kreol bőrű , igazán karakteres arcú, barnaszemű srác cigizett. Nem mutatott különösebb érdeklődést felénk , felnézett és visszais nézett telefonjára.
.......És végül, megpillantottam az ötödik tagot. Közel voltam az ájuláshoz, hisz olyan nagyon elkezdett verni a szivem. Tudtam, hogy ő az. Felismertem. Majdnem megálltam, de az feltűnő lett volna, éreztem,hogy Claire is észrevette, mert  észrevétlenül oldalba bökött. Én egy aprót bólintottam és közben őt fürkésztem továbbra is. Nem hiszem el. Most mi lesz? Itt van. A csodálatos zöld szempár, és az a  10 pontos mosoly, a göndör fürtökkel megkoronázva. Itt van az én bongyor lovagom, Harley... De várjunk csak? Ha ő a One Direction egyik énekese... Akkor, hogy lehet hangosító is? És,ha én a hangosítással is fogok foglalkozni, akkor én vagyok a hangosító Harley. De akkor ez a Harley, miért nem mondta, hogy énekes? Lehet, hogy félt, hogy rájövök, hogy ki az, és majd sikítozva fogok autogrammot kérni?  Vagy mi?
Az elmélkedésemből Paul szavai hoztak vissza a földre.
- Szevasztok srácok! Louis, láttalak! - emelte fel a mutatóujját, amolyan , ejnye-ejnye gesztusként.
A csíkos felsős fazon, vigyorgott egyet majd ügyet sem vetve rá ült tovább.
- Nos srácok .. khmmm. mondom NOS SRÁCOK! Letennétek a telefont? - nézett az égnekálló feketehajúra és a nyugis srácra. Mintha zavarba  jöttek volna, elpakoltál a mobilokat és érdeklődéssel néztek Paulra. - Tehát, mint tudjátok, hirdetve volt egy állás, a  hangfalak cipelésére, hangszerek vigyázására és a hangosítás minimális részére. A két úr, a tegnap jelentkezett a hirdetésre, és a túljelentkezés révén (mély szarkazmus hallszott a hangjából) mától ők is itt fognak dolgozni. - jelentette ki , a végét elég optimistán. Mi csak zavartan álldogáltunk ott, megpróbáltuk megőrizni a komoly fériúi imidzsünket, több kevesebb sikerrel. Paul folytatta a mondani valóját - Azt ajánlom mutatkozzatok is be egymásnak.
A kiegyensúlyozottnak tűnő srác kapcsolt előszőr és kezett rázott velem. Hát, azért nem is olyan jó dolog ez a kézrázósdi .
- Liam vagyok, Liam Payne, örvendek . 
- Én Harley Marsh vagyok - én is megszorongattam a kezét, majd továbblépett Ben barátunkhoz.
- Louis  Tomlinson - vigyorgott nekünk.
- Harley Marsh - próbáltam utánozni a vigyort . Jött a következő kéz szorongatás.
- Zayn Malik- ez mondjuk hanyagabb volt , épp hogy csak odavetette.
- Harley Marsh - mondtam kicsit félve.
A szöszi gyerek jött. Megtörölgette a kezét a nadrágjában, majd odanyújtotta nekem.
- Niall vagyok. Niall Horan - biztatóan mosolygott rám.
- Harley Marsh vagyok - mosolyogtam vissza, bár szerintem a szakállamtól túl sok nem látszott.
És akkor jött Harley. Elém lépett azzal a pimasz magabiztosságával , és felém nyújtotta a kezét... Szinte remegtem,de muszáj volt lepleznem , a végén még azt hiszi, hogy meleg vagyok. Jesszus. Na,  megembereltem magam, és már vártam  a nevet, amit én is oly sokszor elismételtem itt. Hát , mit ne mondjak , rendesen meglepett.
-Harry Styles, örvendek - vágott kedves pofát.
Hogy micsoda? Hogy HARRY? biztos félrehallottam...Az nem lehet, tisztán emlékszem, hogy a bongyor lovag HARLEY. Nem pedig Harry...legalábbis aztmondta nekem. Biztos hogy Harley-t mondott. Lehet,hogy ez a  művészneve? ...de akkor magánemberként nem úgy mutatkozna be...Mi a szar? Akkor lehet hogy Harley végig hazudott nekem?
- Harley Marsh - mondtam kicsit késve. Mire láttam Harley, vagy Harry, mindegy, bongyor lovagon, hogy kicsit kikerekedett szemekkel néz. Hogy ezt leplezze még hozzá tett egy annyit,hogy
- Örvendek az ismeretségnek. - majd tovább állt.
Hát szép. Most akkor mi a lószar van? Szinte megsemmisülten álltam ott.Claire hangja, mármint Ben hangja törte meg a csendet .
- Lenne egy kis tanácskozni valóm ,a  társammal, ha nem haragszanak. -  a srácok , és Paul fele nézett, akik bólintottak egyet. Majd szónélkül elindult én pedig utána.
- Mégis mi a tosz ez ? - kérdezte Claire hangján Ben. Azaz,hogy Claire a saját hangján. Én  teljesen összezavarodva álltam vele szembe és csak ingattam a fejem .
- Claire.Nem tudom , pár napja, összefutok  egy imádnivaló sráccal, aki hazakísér, Harleynak hívják és hangosító egy studióban. Nem keresett. Azt az egy alkalmat leszámítva, amikor a kávézónál volt, de annyi. Aztán eljövök férfi maskarában egy állásinterjúra, és kiderül,hogy az én oly sokra becsült idegenem, nem hangosító, hanem valami szupersztár, és még csak nem is Harley-nek hívják hanem Harrynek. Miért csinálta ezt? - kérdeztem elszontyolodva.
- Lizzie, nézd. Keress ésszerű magyarázatot.Lehet,hogy csak nem akarta, hogy elkezdj sikongatni és visítozni a jelenlétében. Tudod, ők ehhez vannak szokva. - mondta bátorítóan Claire.
- De hát ha annyira sikítozó rajongó lennék,akkor kiszúrtam volna a hangjából meg a szemeiből meg az arcából , meg a mosolyából, hogy ő az......- gondolkodtam el. - Claire. Én azt hiszem , hogy csak leakart rázni, hogy ne tudjak utána kutakodni, hogy ne keressem...
- És akkor mért kísért haza? - kérdezte Claire
- Biztosan csak udvariasságból...-mondtam lekonyult szájjal.
-Legyen. De arra mégis milyen magyarázatot adsz ,hogy másnap eljött az ecsethajúval a kávézóba és téged keresett? - kérdezte felvont szemöldökkel
- Hát...nem tudom.Claire. én már semmit nem értek- és a nyakába borultam. Egy kicsit megszorongatott majd visszamentünk a "társasághoz".
- Na végre, akkor szerintem menjünk is be a studióba. Srácok  mutassátok meg szépen, hogy mi hol van. - vigyorgott , olyan  " gyerünk kisfiam" mosollyal .
Elindultunk tehát a studió fele. Előttünk a csíkos felsős, azaz Louis...és bongyor úrfi sétálgatott. Hatalmas fülekkel figyeltem a beszélgetésüket .
- Na s mesélj mi lett a csajszival? Azzal  a Lizziekével? - hallottam Louis hangját.
Ó tehát már van egy csaj is a képben. Hát szép......ja. várjunk csak. Lizzie? De hát az én vagyok!!! Vagy van egy másik Lizzie is?
- Nemtudom Louis. Én folyamatosan azon vagyok hogy megtaláljam őt, de nem jön össze. Elmentünk Zaynel másnap a kávéházba de nem volt ott. Tegnap újra elmentem, akkor azt mondták,hogy már nem  dolgozik ott. Aztán este , 9 körül , elmentem a lakására, de  nem nyitott ajtót senki.  Valószínűleg nincs otthon.Vagy elköltözött... vagy csak leakar rázni valahogy..nem tudom.  - Nem hiszem el !!! Akkor ő keresett engem? Úristen. Tegnap amikor a lakásunknál volt, mi épp az egyetemen voltunk ezekért a maskarákért...hűűűha! ha tudná.... de nem mondhatom el. Akkor oda az állásunk.
- És akkor most mit teszel? - kíváncsiskodott Louis
- Hát semmit. Nincs mit tennem. Hétfőig várok  a csodára, aztán hétfőn elmegyek az egyeteméhez. Muszáj megtudnom, ha leakar rázni akkor mondja meg. És ígérem nem keresem többé...de így,hogy nem tudom hányadán állunk, nagyon rossz.
- De öcsi, azért azzal számolj, hogy nem rejtegetheted magad örökké előle. Idővel úgyis ráfog jönni, hogy  ki is vagy. Meglát egy újságot, vagy a TVben , rosszkor néz majd rossz csatornát.. Vagy ki tudja. És akkor aztán elfelejtheted. Miért nem mondtad el neki egyenesen, hogy ki vagy? - Úgy tűnik  ezzel a Louissal egy rugóra jár az agyunk. Nekem is ugyanezek  a gondolatok nyomták az agyam. Jó volt visszahallani máshonnan .
- Mert félek, hogy nem magamért szeretne, hanem  a karrierem és a hírnevem miatt. Nem ismerem annyira. Egyelőre nem tűnik olyannak, mint a többi lány, de ki tudja. Lou. Nem tudom. Mindenképpen elmondanám neki, csak még várni akartam volna, hogy meggyőződjek róla, hogy nem akar kihasználni.
- Hát haver,sok sikert! -  veregette vállon Louis a bongyor királyfit.
Tehát akkor ő keres engem? És hétfőn eljön az egyetemhez? Boldogan sétáltam végig a studión , bár ötletem sem volt, hogy mégis hol járunk, én végig csak az előttem sétáló Harle...Harryre figyeltem. Claire is észrevette rajtam, hogy megnyugodtam, így vidáman kaccsintott nekem, persze csak diszkréten. Miután körbejártuk a studiót és Paul elmondta részletesen, hogy mik is a teendőink, aláírtuk a szerződést, és elköszöntünk a többiektől. Claire, vagyis Ben összehaverkodott Liammel, és Niallel, én viszont csak csendesen battyogtam utánuk, végig a bongyor hercegem fürkészve. Váltottam néhány szót Louissal. Igazán jó fej srácnak tűnik. Azt hiszem örülök, hogy idekerültem. Bár felemás érzések kavarognak bennem... Harley hazudott nekem...viszont a munkahely nagyon jó, és nagyon tetszik a társaság.
Mikor végeztünk a srácok meghívtak minket egy sörre, de mi szép óvatosan visszautasítottuk, azzal az ürüggyel, hogy Bennek orvoshoz kell mennie, és én mivel jobban ismerem a környéket nekem kell elkísérnem. Igy tehát kézfogással elköszöntünk tőlük, keddig. Ugyanis kedden lesz az első munkanapunk, még a studióban. Hazamentünk, átbújtunk női külsőnkbe és elmentünk a régi munkahelyünkre, kivenni a munkakönyvünket , valaminta végkielégítést. Elég fájó szívvel hagytuk el a kávéházat, ahol egy éve szolgáltunk fel...de  belegondolva a mostani helyzetbe, azért annyira nem voltunk letörve. A főnök is örült,hogy máris találtunk munkát. Bár azt az aprócska részletet, hogy hol dolgozunk, azt nem kötöttük az orrára.
A kávéházat magunk mögött hagyva , beültünk egy étterembe "megünnepelni" az új állásunkat. Mondjuk, inkább azért mentünk étterembe, mert az ebéd valahogy kiamaradt, és már közeledett a vacsora ideje, és otthon pedig senki nem volt, hogy elkészítse. Tehát bekajáltunk majd szépen hazamentünk. Otthon megnéztünk egy filmet, majd mindketten  elhúztuk a  belünket aludni.
Elalvás előtt úrja a bongyor lovagom jutott eszembe. Akkor hétfőn látni fogom?Vajon tényleg keres? És vajon hogy fogok párhuzamosan ismerkedni vele? Félek, hogy lebuktatom magunkat a kettős játékkal...