3. rész

3. rész

Egész éjjel forgott az agyam. Idiótábbnál idiótább dolgok jutottak eszembe a  bongyor lovagomat meg az új állást illetően. Reggel, bár csak körülbelül 3 órát aludtam, nem bírtam  ágyban maradni, így hát 7kor úgy döntöttem, hogy elmegyek szaladni.
Körülbelül 8ra értem vissza, lezuhanyoztam, és készítettem reggelit. Claire mellett megszoktam, hogy reggel csak is a saját konyhaművészetemre számíthatok, mivel ha a barátnémtól függne, akkor a reggelink kimerülne egy ... semmiben. 10ig pakolásztam a házban, aztán úgy döntöttem, hogy illene felkelnie most már Clairenek is. Hosszas szitkozódás során, de valahogy kitépte magát az ágyból és leült kávézni.
- Liz...kicsit fosok  a mai naptól. - mondta aggodalommalteli hangon
- Nem vagy egyedül,de nyugi. Nem lesz semmi, max nem kapjuk meg az állást...És akkor mi van? Majd eladom a májam és abból megélünk . - próbáltam oldani a  hangulatot. Kijelentésemre kicsit elmosolyodott, bár ezt inkább csak udvariasságból tette szerintem. 
Az elkövetkezendő félórában csend uralkodott a házon. Egyikünk sem szólt semmit...Aztán nekifogtunk készülni.
Clairel kezdtük. Kapott egy kis bicepszet, hatalmas szakállat és bajszot, valamint egy hosszú, bő pólót, és egy bő farmert, valamint egy jó sok zoknival kitömött bakancsot. Végülis, szerintem nagyonis hihető volt ebben a maskarában, hogy Claire barátnőmből érett férfiú lett. Én is beöltöztem. A hatalmas szakáll-bajus kombó nálam sem hiányozhatott, a munkaruhánk is hasonlított, sőt én még egy kis sörhasat is kaphattam a bicepszem mellé.
Fél óra öltözködés után, két 30 év körüli férfi nézett szembe velünk a  tükörből. Már csak a  paróka hiányzott. Clairnek váll alattig érő haja van, így ő nem hordott parókát, csak bekötötte egy copfba  a hajáta tarkóján és kész is volt. Nálam macerásabb volt a helyzet, mivel a hajam szinte a fenekemig ért, és nehezen tudtam volna beadagolni, hogy 30éves koromra,és férfi létemre seggig érő hajjal flangálok. Tehát felkontyoltam és egy barna, igazi hajból készült parókával koronáztam meg magam. Mikor már az utolsó simításokat is elvégeztük, elismerően bólogattunk egymásra.
- Azt hiszem jó pasik lettünk - jelentette ki Claire elégedetten, a saját, vékony hangján. A külsejét nézve, és az eredeti hangját meghallva utolért egy röhögőgörcs...mindkettőnket.
Elmagyaráztam neki, az egyetemen tanult, hangelváltoztatási módszereim, majd mikor már neki is jól ment, elindultunk a 4.1 studió felé. Izgatottan, és szaporán  szedtük a  lépteinket.
11:55-re oda is értünk. Félve, de beléptünk a méretes épületbe.
Ahhoz képest, hogy szombat volt, nagy  volt a nyüzsgés. Már csak egy probléma volt. Mi sosem jártunk itt, és Paul elfelejtette megmondani, hogy mégis hova a toszba kell mennünk, ha megérkezünk..így felhívtam a tegnap tárcsázott telefonszámot. A harmadik csörgésre fel is vette.
- Haló! Itt Paul - a háttérből zaj hallattszott, mintha énekelnének, vagy valami.
- Jó napot, itt Harley Marsh. Ben Hammingtonnal, megérkeztünk a tegnap megadott studióba. Viszont némi gondot okoz az itteni eligazodás.
- Hol vannak pontosan?
- A 10es ajtó mellett, az 1. emeleten.
- Jöjjenek  fel a harmadik emeletre, 32-es ajtó. Visszhall.
- Rendben. Köszönöm. - és letettem
- 32-es ajtó, harmadik emelet.Claire, szedd össze magad, ne vágj ilyen fancsali képet. A fő , hogy légy magabiztos. Ha kérdik, hová valósiak vagyunk?
- Legyünk californiaiak, hisz nem ismerjük annyira Londont, hogy azt mondjuk , hogy idevalósiak vagyunk.És mondjuk, távoli rokonok vagyunk, és egy californiai csődbe ment szórakozóhely fény és hangtechnikusai voltunk. Ahhoz úgy is értünk valamennyit, így nem hazudunk akkorát.
-És miért jöttünk Londonba?
- Mert nem találtunk máshol hasonló munkakörű állást, és mindenképp emellett akartunk maradni. Közel a hangtechnikához. Ezért kapva kaptunk az alkalmon , hogy eljöhessünk ide. - mondta, mintha legalábbis betanult szöveget mondana.
- Nem is rossz,Cla..izé Ben. Nem gondolkodtál még azon,hogy esetleg sziníre gyere? Egész jó rögtönzés volt. - bológattam elismerően.
- Rögtönzés?Harley drágám, egész éjjel  ezen gondolkodtam. - felelte zavartan.
-Óóó így már más.Viszont nagyon jó háttérsztori. Maradjon .
- Rendben. Pacsit ! - és lepacsiztunk.
- Na , akkor menjünk ne várakoztassuk meg ezt a szőrösszívű Pault.
Felsiettünk a harmadikra és gondolkodás nélkül bekopogtunk a 32-es ajtóhoz. Egy 40es éveiben járó pasas nyitott nekünk ajtót.
- Jó napot. Önök Harley Marsh és Ben Hammington? - kérdezte fapofával, bizonyára szőrösszívű Paul.
- ..öö igen - feleltem habogva, még nem késő, még hazamehetünk...Nem! Kell ez az állás. Megcsináljuk! - Én Harley Marsh vagyok.
- Én pedig Ben Hammington - ráztunk kezett Paullal
- Én pedig Paul vagyok. Nos, bizonyára hallhatták a tegnapi telefonbeszélgetésben, hogy igencsak felvidultam,amikor felhívtak, hisz az együttesnek hamarosan fellépése lesz, és sajnos még senki sem jelentkezett az állásra. Mivel nem nevezhető éppen állandó munkahelynek, ezért a fizetést is úgy adjuk, hogy , elegendő legyen  az elkövetkezendő munkanapig. Igen csak rendszertelen egy munkahely ez, ezért olyan nehéz alkalmazottat találni rá.Ezért, ha jelentkeznek  az állásra, egy fél éves szerződés megkötésére lesz szükség, csak, hogy a srácok bitzosítva legyenek arról, hogy itt maradnak.Emellett, a nem kevés fizetés mellett, ha esetleg más településen, más városban van fellépés, az összeg természetesen nő.Jaj, és még valami. Néhanapján a  hangszerekre is vigyázni kell,tisztán tartani meg ilyesmi, és a studiófelvételeken is ott kell lenni.  Ez is benne van a munkakörben.
Álmékodva hallgattuk a kimért, és komoly arcú Pault.Tehát, nem kell mindennap gürizni,  egyszerre dolgozunk, busásan megfizetnek, utazgathatunk kicsit, amiért még több pénzt kapunk , és emellett még a hangszerek is nálunk lehetnek. Hűűűha. Ez tökéletes állás. Vajon milyen együttesről van szó?
- Értjük. És ha szabad, csak kíváncsiságból, milyen együttesről is van szó? - szólaltak meg a gondolataim Claire szájából, azaz,hogy Benéből.Vagyis , hogy na...
A pasas közelebb lépett, és kicsit titokzatosabban, és halkabban szólalt meg.
- A One Direction-ról van szó. - Na most aztán minden tiszta...Fingom nincs kik azok. Mármint,hogy hallottam már róluk,de csak a volt sulimban az alsósoktól, meg a rádióban talán. Ahogy láttam Claire is ugyanannyira ismeri őket mint én.  Egyikünk sincs otthon igazán a mai "menő" bandák terén. Mindketten régifajta zenét hallgatunk. Claire inkább rockot hallgat, míg én inkább a jazz,blues felé hajlok.
Paulnak feltűnhetett az üres tekintetünk, és kérdőn nézett ránk
- Ti nem ismeritek a One Direction-t? - kérdezte elképedve, amire mindketten megráztuk a fejünket . - Hűűha. Ők a brit X Faktorban tűntek fel. Egy öttagú, nagyon híres, fiúbandáról van szó. A srácok nagyon jól mozognak az iparban, nagyon tehetségesek, és nem mellesleg igencsak szívdöglesztőek a társadalom szebbik nemének.-mondta, szinte csodálattal  szőrösszívű Paul.
- Öhm, értjük. Hát akkor biztosan öröm lesz a  munka - mosolyogtam biztatóan.
- Igen, biztosan várják,hogy  megismerjék őket, így hát ne húzzuk  sokat az időt . Tudják mit, előszőr is kezdjük azzal,hogy tegeződünk, rendben? - itt elejtett egy mosoly.Nekünk. wow. ez volt az első kedves gesztusa felénk. Hm. Talán ha itt gürizünk neki vagy 20 évet, még a vállunkat is megveregeti....Na mindegy. Mindkette bólogattunk.Kezdtem úgy érezni,hogy olyanok vagyunk, mint valami rossz kakukkos óra. Viszont nem szívesen beszélt egyikünk sem, kicsit tartottunk a lelepleződéstől.
 - Rendben. Nos, akkor Harley,Ben, menjünk . A fiúk most épp szünetet tartanak, biztosan kint vannak a studióudvarán.Gyertek! - és elindult előre.
Mi érdeklődve követtük őt, hisz most már mi is kezdtünk kíváncsiak lenni, hogy ki is az az öt szívtipró, akiktől annyira döglik a légy. Kimentünk az udvarra és öt kíváncsi tekintet fordult felénk. Végignéztem rajtuk. Az egyik egy hamburgert tartva nézett felénk. Pipiszőke hajú volt és nagyon kék szemei, nagyon gyerekes arca volt, mint egy kb. 8 éves kisfiú. Nagyon aranyos benyomást keltett bennem.
A mellette ülő, csíkos felsős srác, épp az egyik társának a nyakába próbált felmászni, ám az nem örült neki, ahogy láttam, és a kis csíkos,  kicsit megis ijedhetett Paul érkezésétől és inkább letett a céljáról és lehuppant a földre. Barna haja és kék szeme volt, hatalmas,gyermeki mosollyal nézett Paulra, látszott , hogy amolyan apáskodó pasas lehetett ez a Paul... Aztán a csíkos felsős áldozatára tévedt a szemem. Barna haj, barna szem, és nagyon kiegyensúlyozott  tartás. Ez jellemezte  első látásra őt. A többiek mellett ő volt a legnyugodtabb. Ült és a telefonját babrálta, majd felnézett  és valamennyire értelmes fejjel nézett felénk. Mellette egy fekete hajú , kreol bőrű , igazán karakteres arcú, barnaszemű srác cigizett. Nem mutatott különösebb érdeklődést felénk , felnézett és visszais nézett telefonjára.
.......És végül, megpillantottam az ötödik tagot. Közel voltam az ájuláshoz, hisz olyan nagyon elkezdett verni a szivem. Tudtam, hogy ő az. Felismertem. Majdnem megálltam, de az feltűnő lett volna, éreztem,hogy Claire is észrevette, mert  észrevétlenül oldalba bökött. Én egy aprót bólintottam és közben őt fürkésztem továbbra is. Nem hiszem el. Most mi lesz? Itt van. A csodálatos zöld szempár, és az a  10 pontos mosoly, a göndör fürtökkel megkoronázva. Itt van az én bongyor lovagom, Harley... De várjunk csak? Ha ő a One Direction egyik énekese... Akkor, hogy lehet hangosító is? És,ha én a hangosítással is fogok foglalkozni, akkor én vagyok a hangosító Harley. De akkor ez a Harley, miért nem mondta, hogy énekes? Lehet, hogy félt, hogy rájövök, hogy ki az, és majd sikítozva fogok autogrammot kérni?  Vagy mi?
Az elmélkedésemből Paul szavai hoztak vissza a földre.
- Szevasztok srácok! Louis, láttalak! - emelte fel a mutatóujját, amolyan , ejnye-ejnye gesztusként.
A csíkos felsős fazon, vigyorgott egyet majd ügyet sem vetve rá ült tovább.
- Nos srácok .. khmmm. mondom NOS SRÁCOK! Letennétek a telefont? - nézett az égnekálló feketehajúra és a nyugis srácra. Mintha zavarba  jöttek volna, elpakoltál a mobilokat és érdeklődéssel néztek Paulra. - Tehát, mint tudjátok, hirdetve volt egy állás, a  hangfalak cipelésére, hangszerek vigyázására és a hangosítás minimális részére. A két úr, a tegnap jelentkezett a hirdetésre, és a túljelentkezés révén (mély szarkazmus hallszott a hangjából) mától ők is itt fognak dolgozni. - jelentette ki , a végét elég optimistán. Mi csak zavartan álldogáltunk ott, megpróbáltuk megőrizni a komoly fériúi imidzsünket, több kevesebb sikerrel. Paul folytatta a mondani valóját - Azt ajánlom mutatkozzatok is be egymásnak.
A kiegyensúlyozottnak tűnő srác kapcsolt előszőr és kezett rázott velem. Hát, azért nem is olyan jó dolog ez a kézrázósdi .
- Liam vagyok, Liam Payne, örvendek . 
- Én Harley Marsh vagyok - én is megszorongattam a kezét, majd továbblépett Ben barátunkhoz.
- Louis  Tomlinson - vigyorgott nekünk.
- Harley Marsh - próbáltam utánozni a vigyort . Jött a következő kéz szorongatás.
- Zayn Malik- ez mondjuk hanyagabb volt , épp hogy csak odavetette.
- Harley Marsh - mondtam kicsit félve.
A szöszi gyerek jött. Megtörölgette a kezét a nadrágjában, majd odanyújtotta nekem.
- Niall vagyok. Niall Horan - biztatóan mosolygott rám.
- Harley Marsh vagyok - mosolyogtam vissza, bár szerintem a szakállamtól túl sok nem látszott.
És akkor jött Harley. Elém lépett azzal a pimasz magabiztosságával , és felém nyújtotta a kezét... Szinte remegtem,de muszáj volt lepleznem , a végén még azt hiszi, hogy meleg vagyok. Jesszus. Na,  megembereltem magam, és már vártam  a nevet, amit én is oly sokszor elismételtem itt. Hát , mit ne mondjak , rendesen meglepett.
-Harry Styles, örvendek - vágott kedves pofát.
Hogy micsoda? Hogy HARRY? biztos félrehallottam...Az nem lehet, tisztán emlékszem, hogy a bongyor lovag HARLEY. Nem pedig Harry...legalábbis aztmondta nekem. Biztos hogy Harley-t mondott. Lehet,hogy ez a  művészneve? ...de akkor magánemberként nem úgy mutatkozna be...Mi a szar? Akkor lehet hogy Harley végig hazudott nekem?
- Harley Marsh - mondtam kicsit késve. Mire láttam Harley, vagy Harry, mindegy, bongyor lovagon, hogy kicsit kikerekedett szemekkel néz. Hogy ezt leplezze még hozzá tett egy annyit,hogy
- Örvendek az ismeretségnek. - majd tovább állt.
Hát szép. Most akkor mi a lószar van? Szinte megsemmisülten álltam ott.Claire hangja, mármint Ben hangja törte meg a csendet .
- Lenne egy kis tanácskozni valóm ,a  társammal, ha nem haragszanak. -  a srácok , és Paul fele nézett, akik bólintottak egyet. Majd szónélkül elindult én pedig utána.
- Mégis mi a tosz ez ? - kérdezte Claire hangján Ben. Azaz,hogy Claire a saját hangján. Én  teljesen összezavarodva álltam vele szembe és csak ingattam a fejem .
- Claire.Nem tudom , pár napja, összefutok  egy imádnivaló sráccal, aki hazakísér, Harleynak hívják és hangosító egy studióban. Nem keresett. Azt az egy alkalmat leszámítva, amikor a kávézónál volt, de annyi. Aztán eljövök férfi maskarában egy állásinterjúra, és kiderül,hogy az én oly sokra becsült idegenem, nem hangosító, hanem valami szupersztár, és még csak nem is Harley-nek hívják hanem Harrynek. Miért csinálta ezt? - kérdeztem elszontyolodva.
- Lizzie, nézd. Keress ésszerű magyarázatot.Lehet,hogy csak nem akarta, hogy elkezdj sikongatni és visítozni a jelenlétében. Tudod, ők ehhez vannak szokva. - mondta bátorítóan Claire.
- De hát ha annyira sikítozó rajongó lennék,akkor kiszúrtam volna a hangjából meg a szemeiből meg az arcából , meg a mosolyából, hogy ő az......- gondolkodtam el. - Claire. Én azt hiszem , hogy csak leakart rázni, hogy ne tudjak utána kutakodni, hogy ne keressem...
- És akkor mért kísért haza? - kérdezte Claire
- Biztosan csak udvariasságból...-mondtam lekonyult szájjal.
-Legyen. De arra mégis milyen magyarázatot adsz ,hogy másnap eljött az ecsethajúval a kávézóba és téged keresett? - kérdezte felvont szemöldökkel
- Hát...nem tudom.Claire. én már semmit nem értek- és a nyakába borultam. Egy kicsit megszorongatott majd visszamentünk a "társasághoz".
- Na végre, akkor szerintem menjünk is be a studióba. Srácok  mutassátok meg szépen, hogy mi hol van. - vigyorgott , olyan  " gyerünk kisfiam" mosollyal .
Elindultunk tehát a studió fele. Előttünk a csíkos felsős, azaz Louis...és bongyor úrfi sétálgatott. Hatalmas fülekkel figyeltem a beszélgetésüket .
- Na s mesélj mi lett a csajszival? Azzal  a Lizziekével? - hallottam Louis hangját.
Ó tehát már van egy csaj is a képben. Hát szép......ja. várjunk csak. Lizzie? De hát az én vagyok!!! Vagy van egy másik Lizzie is?
- Nemtudom Louis. Én folyamatosan azon vagyok hogy megtaláljam őt, de nem jön össze. Elmentünk Zaynel másnap a kávéházba de nem volt ott. Tegnap újra elmentem, akkor azt mondták,hogy már nem  dolgozik ott. Aztán este , 9 körül , elmentem a lakására, de  nem nyitott ajtót senki.  Valószínűleg nincs otthon.Vagy elköltözött... vagy csak leakar rázni valahogy..nem tudom.  - Nem hiszem el !!! Akkor ő keresett engem? Úristen. Tegnap amikor a lakásunknál volt, mi épp az egyetemen voltunk ezekért a maskarákért...hűűűha! ha tudná.... de nem mondhatom el. Akkor oda az állásunk.
- És akkor most mit teszel? - kíváncsiskodott Louis
- Hát semmit. Nincs mit tennem. Hétfőig várok  a csodára, aztán hétfőn elmegyek az egyeteméhez. Muszáj megtudnom, ha leakar rázni akkor mondja meg. És ígérem nem keresem többé...de így,hogy nem tudom hányadán állunk, nagyon rossz.
- De öcsi, azért azzal számolj, hogy nem rejtegetheted magad örökké előle. Idővel úgyis ráfog jönni, hogy  ki is vagy. Meglát egy újságot, vagy a TVben , rosszkor néz majd rossz csatornát.. Vagy ki tudja. És akkor aztán elfelejtheted. Miért nem mondtad el neki egyenesen, hogy ki vagy? - Úgy tűnik  ezzel a Louissal egy rugóra jár az agyunk. Nekem is ugyanezek  a gondolatok nyomták az agyam. Jó volt visszahallani máshonnan .
- Mert félek, hogy nem magamért szeretne, hanem  a karrierem és a hírnevem miatt. Nem ismerem annyira. Egyelőre nem tűnik olyannak, mint a többi lány, de ki tudja. Lou. Nem tudom. Mindenképpen elmondanám neki, csak még várni akartam volna, hogy meggyőződjek róla, hogy nem akar kihasználni.
- Hát haver,sok sikert! -  veregette vállon Louis a bongyor királyfit.
Tehát akkor ő keres engem? És hétfőn eljön az egyetemhez? Boldogan sétáltam végig a studión , bár ötletem sem volt, hogy mégis hol járunk, én végig csak az előttem sétáló Harle...Harryre figyeltem. Claire is észrevette rajtam, hogy megnyugodtam, így vidáman kaccsintott nekem, persze csak diszkréten. Miután körbejártuk a studiót és Paul elmondta részletesen, hogy mik is a teendőink, aláírtuk a szerződést, és elköszöntünk a többiektől. Claire, vagyis Ben összehaverkodott Liammel, és Niallel, én viszont csak csendesen battyogtam utánuk, végig a bongyor hercegem fürkészve. Váltottam néhány szót Louissal. Igazán jó fej srácnak tűnik. Azt hiszem örülök, hogy idekerültem. Bár felemás érzések kavarognak bennem... Harley hazudott nekem...viszont a munkahely nagyon jó, és nagyon tetszik a társaság.
Mikor végeztünk a srácok meghívtak minket egy sörre, de mi szép óvatosan visszautasítottuk, azzal az ürüggyel, hogy Bennek orvoshoz kell mennie, és én mivel jobban ismerem a környéket nekem kell elkísérnem. Igy tehát kézfogással elköszöntünk tőlük, keddig. Ugyanis kedden lesz az első munkanapunk, még a studióban. Hazamentünk, átbújtunk női külsőnkbe és elmentünk a régi munkahelyünkre, kivenni a munkakönyvünket , valaminta végkielégítést. Elég fájó szívvel hagytuk el a kávéházat, ahol egy éve szolgáltunk fel...de  belegondolva a mostani helyzetbe, azért annyira nem voltunk letörve. A főnök is örült,hogy máris találtunk munkát. Bár azt az aprócska részletet, hogy hol dolgozunk, azt nem kötöttük az orrára.
A kávéházat magunk mögött hagyva , beültünk egy étterembe "megünnepelni" az új állásunkat. Mondjuk, inkább azért mentünk étterembe, mert az ebéd valahogy kiamaradt, és már közeledett a vacsora ideje, és otthon pedig senki nem volt, hogy elkészítse. Tehát bekajáltunk majd szépen hazamentünk. Otthon megnéztünk egy filmet, majd mindketten  elhúztuk a  belünket aludni.
Elalvás előtt úrja a bongyor lovagom jutott eszembe. Akkor hétfőn látni fogom?Vajon tényleg keres? És vajon hogy fogok párhuzamosan ismerkedni vele? Félek, hogy lebuktatom magunkat a kettős játékkal...

Hoztam  a második részt. Igazából nem bírok magammal, csak jönnek és jönnek az ötletek . Sajnos semmi visszaigazolást nem kapok, hogy olvassa-e bárki is a blogot...remélem majd idővel kerül olvasó.

2.fejezet

Reggel amikor megint az a fránya ébresztő költött, felkeltem s rájöttem, hogy ma nem is kell bemennem az egyetemre. Szuper, tehát felkeltettem magam, és még csak nem is kell mennem egyetemre. Szép volt Lizzie! Taps,taps. Megpróbáltam visszaaludni, de sikertelenül. Na mindegy,Claire bezzeg valószínűleg az igazak álmát alussza, míg én forgolódom jobbra-balra. Inkább felkeltem, és csináltam magunknak reggelit. Bár nem voltam biztos benne, hogy Clairenek sem kell ma bemennie... majd kiderül, ha felkel. Hát valószínűleg nem kell bemennie, mert 11kor, még nem volt sehol. Jellemző. Claire képes  délig aludni, ha nem kell felkelnie. 
 Én egész délelőtt  olvastam, zenét hallgattam, kimentem vásárolni, nekiláttam valami ebédnek, majd  csodák  csodájára  ( vagy inkább csak a kaja szagra) kibattyogott Claire királylány, hatalmas ásítozások közepette.
- Jó reggelt Lizziecica! - üdvözölt sejtelmesen
-Claire? Neked is.
- Találd ki, hogy ki látogatott meg tegnap a kávézóban. 
Elkezdett hevesebben verni a szívem.Vajon Ő?Megpróbáltam fedezni, hogy mindjárt megöl a kíváncsiság.
- Öhm. Na ki? - próbálkoztam közönyösen, nem túl sok sikerrel.
- Hát a zöldszemű lovagod. - vigyorgott, mint a tejbe tök
Na jó. Most már hagytam kijönni belőlem a kíváncsiságot.
-Miiii? És hogy történt?
- Ohohohoo. Tudtam, hogy érdekelni  fog... Talááán, esetleg, egy  finom kávéért cserébe elmesélhetem, hogy...
Nem kellett kétszer mondja, azonnal töltöttem neki egy csésze kávét és az orra elé csaptam.
-Hmm.ez igazán finom - kortyolgatta - mennyi cukrot tettél bele? 
-Jaaj Claire ! ne húzd az agyam . 
- Na jó na. Szóval. Bejött két srác a kávézóba.Egy magas kreol bőrű srác, és egy zöld szemű göndörke. Mindketten kapucniban... azt hittem,hogy valami maffiózók , vagy tudomisén....na mindegy. Szóval már akkor furcsának tűntek. És akkor méginkább,amikor ahelyett , hogy helyet foglaltak volna, inkább odajöttek a pulthoz. Megkérdeztem, hogy mit óhajtanak, majd a bongyor hajú , megkérdezte, hogy nem-e ismerek véletlenül egy bizonyos Lizzie-t aki itt dolgozik....Naaa én már biztos voltam benne,hogy Ő a te lovagod. Aztán mondtam, hogy hááát történetesen ismerek egyet, de sajnos ma nem dolgozik, de ha holnap visszajönnek itt találják. Azzal megköszönték szépen és, bár kissé csalódottan, de elhúztak . És ennyi.
Ámulattal hallgattam végig a történteket. Tehát akkor nem felejtett el?Akkor emlékszik rám? Úristen.És ma látni fogom? Wáááááá.Nem hiszem el. Válaszul megölelgettem Clairet, és gyorsan felszaladtam a szobámba öltözködni. 
A tükör előtt álltam vagy 20 perce. van még negyed órám elindulni.Én viszont még semmit sem haladtam. Nem tudom mit vegyek fel, nem tudom mit kezdjek a hajammal,sminkelni nem akartam, nem szokásom...végiggondolva az egészet, kirángattam a szekrényemből  egy sima farmert, és egy pólót.. marad a farmernadrág tornacipő kombináció.Hisz lehet, hogy el sem jönnek. És én ott feszítenék valami kényelmetlen cuccban. Hát nem. Felfogtam  a hajam, és elindultam.
 Jóformán meg sem érkeztem még,amikor  a főnököm, Gregory, hivatott. Vajon mit akar? Fizetésemelést? Hm..az meglehet. Annyit túlóráztam mostanság, igazán megérdemelném. 
- Trevor kisasszony, kérem foglaljon helyet. - mondta eléggé komor arccal...na ebből nem lesz fizetésemelés...
- Jó napot! 
-Sajnálattal kell közölnöm Önnel egy igazán kellemetlen hírt.Sajnálatos módon, a kávéháznak nincs elég anyagi alapja arra, hogy ennyi felszolgálót megtudjon fizetni.Hosszas megbeszélések során, a vezetőtársaimmal arra a szomorú következtetésre kellett  jutnunk, hogy két munkaerőtől kell megválnunk.
Éreztem,hogy könnyek gyűlnek a szemembe
-De...-próbáltam kezdeni,de  közbevágott.
-  Sajnálom , de mivel Ön és Percy  kisasszony egyetemisták,  és csak egy éve szolgálnak fel itt, míg a többiek legalább 4 éves tapasztalattal rendelkeznek, így sajnos,magukat kell elbocsátanom. Köszönöm tehát az eddig itt töltött időt, és a befektetett munkát. A végkielégítésüket  holnap vehetik át . 
- Rendben...- egyszerűen nem tudtam mit mondani.És még ezt valahogy bekell adagolnom Clairenek is...Hát...nehéz lesz. Újabb meló után kell néznünk.
- Viszontlátásra Mrs. Trevor!
-Viszlát...
És hazamentem.Claire TV-zett, amikor betoppantam, könnyeimmel küszködve leültem mellé a kanapéra.Egyből kiszúrta, hogy valami nincs rendben.
- Mi történt Lizzie? a bongyor lovag? Megbántott? Megkeressem? - kérdezte felháborodva.Látszott rajta, hogy ideges.
- Nem Claire.Nem Harleyról van szó. Hanem rólunk....-mondtam elcsukló hangon.
- Micsoda?!- megpróbáltam összeszedni magam .
- Claire...kirúgtak  a kávézóból. Engem is, és téged is.....
- Hogy mit csináltak??? De  miért? Mindketten ott voltunk mindig.Soha nem kértünk  szabadnapot, mindig ott ültünk  a műszakunk végéig. Soha nem lógtunk ki, meg semmi. Miért ?
- Mert nem áll jól anyagilag  a kávéház, és túl sok alkalmazott van.És mivel mi még fiatalok vagyunk, és nincs munkatapasztalatunk ezért inkább minket rúgtak ki, mint a régebben ottdolgozókat.  
- De hát kérlek, ha nem hagynak ott dolgozni, mégis honnan legyen munkatapasztalatunk? ......És akkor most mi lesz?
- Holnap ideadják a végkielégítésünket...Aztán meg nem tudom...
- Ahj. És mégis honnan szerzünk mi új melót? Ez annyira jó volt. Közel volt, meg a munkatársak is jó fejek voltak. És ..ááMi lesz a hanem találunk másik munkát? Akkor mit a lószart csinálunk? Mi? Én az álmomat próbálom megvalósítani itt Londonban, és Te is...nem akarom feladni .- tört ki belőle is a pityergés...Claire erős lány..nem sír baromságok miatt.Mindketten éreztünk a helyzet súlyát.Összekell kapnunk magunkat.
- Nézd Claire! Minél többet rágódunk ezen, annál később kapunk új állást! Indulás! Menj vegyél újságot. Nézz szét benne, én addig körülnézek a környéken , hátha valami hirdetést találok.
Claire tehát elment újságot olvasni, én pedig körbejártam a negyedet, sőt még a környék szomszédos negyedeibe is benéztem, hátha találok valamit. Körülbelül 3 órát bolyonghattam, amikor feladtam. Reméltem, hogy Claire talált valamit az újságban.Visszafele menet megpillantottam egy hirdetést egy oszlopra akasztva. " Férfi munkaerőt alkalmazunk, hangfalak, hangszerek, és ehhez hasonló dolgok pakolására egy zenekarnál.Elérhetőség : 0044208******* számon, keresse,Paul-t". Leszakítottam a hirdetést, és elgondolkodva betettem a zsebembe. Végülis, amíg L.A.-ben éltünk, Claire-vel  és még két bartánőnkkel volt egy közös bandánk.Igaz,hogy csak párszor léptünk fel,de attól  függetlenül, végig mi cipekedtünk és nem bizonyult olyan nehéznek...
És amúgyis csak egy olyan Z terv lenne, hogyha esetleg nem találnánk semmit.
Hazaérve Claire-t láttam,amint épp egy újságot böngészett. Körülötte még legalább 6 újság hevert. Valószínűleg azok a már elolvasott újságok.
- Na ,valami ? - kérdeztem Claire-től.
- Hát semmi...Az az , hogy ... - habozott kicsit.- azaz, hogy találtam valamit. Tudod, emlékszel ,amikor még együtt zenélgettünk, még otthon, Los Angelesben? -bólintottam. Vajon arra gondol amire én? - Na, hát szóval, én tudom, hogy mindig  mi cipeltük el magunknak a hangfalakat meg ilyesmiket. - sejha- na és akkor sem volt semmi gond, simán elbírtunk velük. - mégegyet bólintottam - Na, és akkor én most láttam  egy hirdetést, ami megjegyzem az egyetlen amihez nem kell harminc egyetem és negyvenkét doktori, amiben az áll, hogy férfi munkaerőt keresnek, egy zenekarnál hangfalak és hangszerek rakódására. 
Ekkor, nem reagáltam semmit, csak előkotortam a zsebembe elsüllyesztett fecnit, és Claire orra elé nyomtam. Mikor meglátta, és elolvasta, egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
- Szerintem nem akkora nagy cucc. - mondtam vállat vonogatva 
- Ja. És valószínűleg nem lehet valami aprópénzes meló, hogyha olyan zenekarról van szó , akik megengedhetik maguknak  azt,hogy egyáltalán fizessenek ilyesmiért.
- Hm..már csak egy gond van... - gondolkodtam el.
- Éspedig?
- Akárhogy nézem. Cipekedni tudunk. Az időt valahogy megoldanánk....de mégis ,hogy a jó büdös frászba leszünk férfiak? - ez elég érdekesen hangzott, így újból elnevettük magunkat.Hm..nem is olyan komoly ez a munkanélküliség. 
- Komolyra fordítva  a szót, igazad van.Ha tényleg olyan jólmenő zenekar, biztos, hogy nem két csitrire fogják rábízni a milliókat érő hangfalaikat ..meg a hangszereiket aztán végképp nem.-  mondta lehangoltan Claire.
- Claire Percy ! Bombasztikus ötletem támadt ! - pattantam fel .
- Éspedig ? - nézett fürkésző tekintettel
- Megkapjuk az állást. -  Azzal karon ragadtam .És elindultam vele... Az  egyetem felé.
 Amikor megérkeztük a portás elég érdekesen nézett ránk, hogy mi éppen egy szabadnapon,pénteken, este 8 órakor beviharzunk az egyetemre. Ám, mivel volt igazolványunk , így beengedett. A színésszakosoknak belépőjük van  az egyetem ruhatárába. A kissé meglepett Clairet berángattam a ruhatárba és kijelentettem neki : 
- Claire Percy. Mától férfiak leszünk.
Tudom, kicsit érdekes kijelentés volt, de hát  Istenem. Akarunk Londonban maradni? Igen. És ahhoz szükség van az állásra ? Igen. Na hát akkor nincs mese. Férfiak leszünk.
 Claire az elején eléggé vonakodott a dologtól,de aztán belegondolt és végül igazat adott nekem . Abban egyeztünk meg, hogy ha esetleg nem válunk be jó férfierőnek ,akkor majd keresünk valahol valami másik állást. Szétnéztünk a ruhatárban.  Találtunk magunknak férfiruhákat, és kaptunk arcszőrzetet is. ( Hála az égnek, hogy ezt a pályát választottam.) Kerestünk még néhány dolgot, amivel....kicsit...kibéleljük magunkat. Ugyanis a férfierő nem épp két 50  kilós lányra vonatkozik.
Mikor már megvolt a szerelésünk fogtuk magunkat és kilibegtünk az egyetemről. Ahogy kiértünk az egyetem kapuin , félretéve, hogy már este fél 10 van, felhívtuk a megadott telefonszámot . Úgy döntöttem, én szólok bele, mivel én már tanultam hangokat utánozni. A telefont a negyedik csörgésre felvették.
- Haló!Itt Paul . - szólt bele , szinte sejtelmesen egy 40es férfihang
-  Haló! - kicsit túl mélyre sikerült a hang, így megköszörültem a torkomat. Azt viszont elfelejtettem,hogy  most be is kellene mutatkoznom.Jaj. Improvizálnom kell valamit. - Itt, itt Harley Marsh! - Claire elég érdekes fejet vágott - Az állásinterjúra szeretnék jelentkezni, egy társammal... Ben ...Ben Hammington-nal. 
- Ó ! Végre!- hallottam hangján , hogy kicsit felvidult - Kérem jöjjenek holnap délelőtt 12-re a 4.1-es studióhoz.
-Rendben . Ott leszünk. További szép estét
-  Visszhall.- és letette.
Ahogy letettük a telefont, kitört belőlünk az irdatlan nagy röhögés. Egész hazafele vezető úton ezt tárgyaltuk Claire azaz Ben-nel. 
Hazaérve megvacsoráztunk, mindketten vettünk egy kiadós zuhanyt, majd behullottunk az ágyba. 
Elalvás előtt kezdtem csak agyalni... Kicsit berezeltem,hogy mi lesz ha lebukunk holnap, vagy ha nem holnap, de később? És vajon mi van az igazi Harley-val...Nem keresett a kávézósdi óta... Talán még sem ő az én bongyor lovagom? 

Bemutatkozó .

Sziasztok! Nos, talán kicsit elkéstem vele, de azt hiszem, jobb később, mint soha. Szóval,a címből adódóan rájöhettetek, hogy ez egy One Direction  fanfiction.  A történet főszereplője Elizabeth Trevor, valamint Harry Styles. Nem szeretnék sablonos blogot írni, ezért törekszem is valami kreatívat alkotni. Nemrégiben olvastam két blogot, amik annyira megragadtak bennem valamit, hogy úgy döntöttem, hogy én is megpróbálkozom vele. 
Nem hinném, hogy túl nagy híre kelne  a blognak, mivel inkább saját időtöltésként írom, és nem igazán foglalkozom azzal, hogy híreszteljem. Viszont, bárkivel szívesen linkcserézek meg ilyesmi. 

Jó olvasást! 

Ölelés : Leyla


U.I. : Oldalt megtalálható a két ösztönző blog, amiket imádtam.Együtt sírtam, együtt nevettem a szereplőkkel és minden egyes mondatot  izgalommal olvastam végig. Köszönöm nekik is!

1.fejezet

Harley

Reggel 8kor álmosan , dünnyögve nyomtam ki azt az idegesítő ébresztőt. Imádok élni, meg minden, de az ébresztőm hangjától ki lehet kergetni a világból. Hát mit volt mit tenni , felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd szépen kimentem reggelit csinálni magamnak és Claire-nek, aki jószokásához híven valószínűleg ma is sikeresen elaludt. Fél 9kor, míg én szép nyugodtan kortyolgattam a gözőlgő kávém, szinte az elefántdübörgést megszégyenítő hangon robogott be a konyhába a drága legjobb barátnőm. 
- Kávééééééééééééét! - mondta nem túl nőies hangon
- Neked is csodás reggelt , Claire! - mosolyogtam - Ott van, a kályhán , a piros csészében .
- Életmentő vagy! - puszit nyomott a fejemre.
- Valóban .
Miután mindketten betápláltuk  a napi koffeinadagunkat , immár háromnegyed kilenckor a buszon zötykölődve üldögéltünk. Én szokás szerint olvasgattam, és zenét  hallgattam, míg drága barátném szundítani próbált. Persze mire lekoppant a szeme, meg is érkeztünk az egyetemhez. Hahaha. Én mosolyogva, ő inkább bosszúsan  , beslattyogtunk az egyetmre. 
 12ig voltak óráim.Utána hazamentem , összedobtam valami ebédhez hasonlót ( megint Claire pocakjára is  gondoltam) , aztán elindultam a munkahelyem felé ,ami körülbelül 20 percnyi sétára van a lakásunktól. Immár 3 órakor a pult mögött  álldogáltam . A műszakom 7kor járt le, így (remélhetőleg) a vacsoráról Claire gondoskodik, akinek ma szabadnapja van. Gondoltam, egy kis plusz pénz nem jöhet rosszul így egy kis túlórát is bevállaltam, aminek  a főnököm kifejezetten örült. Ezután zárásig ( 11-ig) bentmaradtam . Elindultam hazafele. Gondolkodtam kicsit,hogy vajon okos döntés-e  egyedül gyalogolni ilyenkor a sötétben, de ha most nekiállok taxizni akkor a  pluszpénzem fele rámegy. Tehát fogtam magam és elindultam hazafele. Nem lakunk London központjában, így  a hazafele vezető út, eléggé kihalt volt. 
 Körülbelül  az út  felénél, amikor egy eléggé sötét  negyeden mentem keresztül, kicsit felgyorsítottam  a tempót.  A fülesemből a kedvenc blues dalaim szóltak. Lehajtott fejjel siettem végig az utcán, amikor  nekimentem valakinek. 
- Nézz a lábad elé ! A francba is.- szólt rám egy igencsak mogorva hang. Egy kapucnis alak volt, az arcát nem láttam, de egy kicsit berezeltem.  Hamar összekaptam magam
- Ööö . bocsánat. nem vettem észre . Különben is azt hiszem ez nem csak az én hibám volt, ha maga...vagy te... vagy.... öö .azaz, hogy maga...mindegy, ha te is odafigyeltél volna akkor nem történt volna semmi. Elvégre, elég széles az utca. nem?
-  Te  -mosolygott rám 
- Hogy mi?  - néztem rá kicsit csodálkozva. Egy igazán szép kis zöld szempárral  találtam magam szembe , bár a sötétben nem látszott  valami tisztán . Ahogy láttam, egy elég karakteres, széparcú férfivel/fiúval álltam szemben.
- Úgy értem, hogy tegezz nyugodtan. Ne hebegj-habogj itt összevissza. - a pimasz vigyor letörölhetetlennek tűnt az arcán - Har.....-köhintett egyet - Harley vagyok .
- Örvendek..Har...Harley ! Én Elizabeth vagyok,de kérlek szólíts Liz-nek , vagy Lizzie-nek,vagy sajttortának , vagy bárminek ,csak ne Elizabethnek 
A srác mosolygott . Nagyon szimpatikusnak tűnt nekem, bár, hogy őszinte legyek, kicsit tartottam az ilyenkori ismerkedésnek. 
- Merre mész, sajttorta? 
- Na jó , azért nem gondoltam komolyan ezt a sajttortásdit. - kuncogtam - Hazafele . 
- Elkísérhetlek? Csak, hogy nehogy megint nekifuss valakinek .
- Ööö...hát .. igazából....
- Naaa 
- Na jó . Legyen. 
így hát elindultunk , kettecskén  hazafele.  Az út , mármint az a 10percnyi séta, igazán jól telt. Kellemeset csalódtam egy idegenben. Hm.Ilyen is rég volt. Azt mondta, hogy egy studióban dolgozik, mint ( itt egy kicsit elgondolkodott, lehet, hogy  önismereti gondjai vannak :D ) hangosító. Én elmeséltem, hogy Claire-el lakom itt, hogy színművészeti egyetemre járok , és egy közeli kávézóban dolgozom. 
- Nos hát , akkor megérkeztünk - mondtam,amikor megérkeztünk a lakás elé. 
-Értem. Tehát itt laksz  - vonogatta a szemöldökét. Erre egy kicsit meghökkenten néztem rá, megijedtem ettől  a szemöldök vonogatástól . Valószínűleg észrevette az arckifejezésem, így kicsit elnevette magát - Jaj jaj, ne érts félre.Csak poénkodtam. Nem vagyok én olyan cukrosbácsi. 
Erre kicsit megenyhült az arcom .
- Jajj értem. Bocsi....nos , akkor..... akkor én... azt hiszem megyek.
- Rendben . 
Úgy álltunk egymással szemben mint két kis óvodás,akik rosszat tettek és most a büntetésre várunk.
- Hát...akkor...jó éjszakát...azt hiszem
- Nekedis Liz ! - amikor kimondta  a  nevem egy kicsit elpirultam - találkozunk mi még.
Intettem neki egy kicsit félszegen,majd bementem a lakásba. Vigyorogva szeltem fel a lépcsőket , majd benyitottam  a házba. Gondolom  Claire már aludt, mert minden villany levolt kapcsolva. Bementem zuhanyozni, majd felhúztam a pizsamám és bedőltem az ágyba. Azt hiszem, igazán boldogan aludtam el. 
                                       *** 
Reggel kicsit korábban megébredtem, mint ahogy az ébresztőm elkezdett szólni . Na, legalább azt az iedegesítő zajt nem hallom ma. Felkeltem, és ma a megszokott : pirítós + kávé  helyett ,palacsintát sütöttem . Csokisat. Meg lekvárosat. Claire-t is  hamarabb kicsalogatta a gőzölgő kávé és a palacsinta  ínycsiklandó illata, így lebuktam amint éppen táncikálva és dudorászva lődörögtem a konyhában . 
-Nocsak-nocsak ,Lizzie, mi  ez a felhőtlen jókedv?- kérdezte kíváncsiskodva. 
- Háááát semmi. Mi lenne? Sütögetek meg ilyesmi . - somolyogtam
- Hmm.Elizabeth Trevor. 13 éve ismerlek  és az ilyen kis dudorászó,ugribugri konyhatündér szerep nem vall rád. Na  mesélj  szépen Claire néninek, mi történt? - vonogatta a szemöldökét. A szemöldök vonogatásról  Harley jutott eszembe. Harley,  azzal a pimasz mosolyával . És a sötétzöld felsőjével. És a zöld szemeivel amik.......Hé. Ácsi Liz! Nyugi. Csak egy srác . Csitítgattam magam,de azt hiszem túl későn, mivel Claire már észrevette hogy szinte lángol az arcom a pírtól.
- ELIZABEEEEEEETH! Fiú van az ügyben! Ugye? - kezdett el, szinte visongani 
-Előszőr is. Nyugi.Másodszor  is....ugyan,Claire. Úgy ismersz te engem? 
- Lizzie, virít rólad,hogy valami srácnak köszönhetően vagy ilyen derült. Naaaaa. mesélj!  A kávézóban ismerted meg? 
- Nem!... az az, hogy Claire...tudod jól , hogy  nekem AZÓTA nem volt semmi kapcsolatom, még csak rá sem néztem egy fiúra sem ÚGY és....
- Pont azért. Itt az ideje, hogy most már továbblépj ezen. Nem öregedhetsz meg egyedül.Tudom, teljes mértékben megértem,hogy akkor kiborultál meg minden, de most már kigyászoltad.
Talán igaza van.Lehet, hogy itt az ideje, hogy túllépjek a dolgon. És talán  Harley segíthet benne...Vajon találkozunk még? 
- Szóval, a kávézóban ismerted meg?- folytatta a faggatózást.
- Nem.Hazafele jöttem és véletlenül nekimentem. - vigyorogva meséltem neki .
- Óóó.mint a nyálas,romantikus filmekben. Nekimész, elestek, ő felsegít, meghív egy kávéra, aztán megismerkedtek, egymásba szerettek, és boldogan éltek amíg meg nem haltok. 
-Hééhé. Nem épp úgy volt.-és akkor elmeséltem neki  a tegnap esti sétánkat. 
- Hű.. azért  szerencséd van, hogy nem valami pszichopatával vagy valami szatírral  futottál össze... Naaa. és mikor találkoztok még? 
- Nem tudom Claire.Én szinte semmit sem tudok róla.Tudom, hogy egy studióban hangtechnikus,  és, hogy Harley-nak hívják. És ennyi.Ő viszont tudja, hogy hol lakom, és azt is, hogy hol dolgozom. Ha ő keres,akkor látjuk még egymást, ha  nem....akkor nem - kicsit elszontyolodtam, hisz lehet,hogy  többé nem fog keresni...én eddig csak arra gondoltam,hogy majd még találkozunk meg minden, és akkor talán mégjobban megismerjük egymást...de lehet,hogy ő csak udvarias volt..eh, mindegy.Majd kiderül.
Mire valahogy Claire is kielégítő információkat kapott, rápillantottam az órára, épp időben, 2 percünk van elérni a buszt. Gyorsan futásnak eredtünk. Ma egyetem után elmentem sétálni, mivel szabadnapom volt. A mai vacsora az  én reszortom. Ha szerencsém van Claire főzött valamit ebédre még a műszakja előtt. Gondolom,akkor ma Harley-val sem találkozom, mivel, ha a kávézóhoz jönne el, akkor csak Claire-t találná ott. A lakáshoz meg kötve hiszem ,hogy eljönne. 
 Claire hívott, hogy a műszakja után találkozik néhány évfolyamtársával, és ne várjam meg . Hát jó. Nagy magányosan megvacsoráztam, belenéztem néhány színháztöri jegyzetembe,  megfürödtem majd úgy döntöttem, hogy elteszem magam holnapra. 
 

Prológus

Prológus

 Elizabeth Trevor vagyok,de mindenki Liz-nek vagy esetleg Lizzie-nek hív. 19 éves vagyok , és az Amerika Egyesült Államokból , Los Angelesből jöttem el Londonba továbbtanulni . Színművészetet tanulok , ezzel egy régi álmomat megvalósítva. Szerencsére nem egymagamban  tengetem életem London városában, hanem a legjobb barátnőmmel karöltve,Claire Percy-vel. Claire ugyanazon  az egyetemen kapott ösztöndíjat,  mint én ( igen, mindketten ösztöndíjasak vagyunk, másként egyikünk sem engedhette volna meg magának  a londoni életet és az ottani továbbtanulást ) csak ő  egy másik szakon, táncművészet, koreográfia szakon van.
 A szüleim elváltak , édesapámról hallani sem akarok. 12 éve nem láttam és soha többé nem is akarom látni. Édesanyámmal nagyon jól megvagyunk, van egy bátyám, Brian, aki 23 éves és egy California-i sportakadémiára jár. Nem élünk túl nagy fényűzésben , sőt  elég szerény körülmények között élünk, de boldogok vagyunk :) .
  Claire-el közösen bérelünk  egy panelházat, ami nem túl nagy. 2 szobából , egy fürdőből és egy konyha-nappali-ból áll (na ezt jól megaszontam , szerk.megj.).Mivel egyikünknek sincs túl nagy anyagi támogatása otthonról, így mindketten munkát vállalunk az egyetem mellett,hogy az albérletet és a megélhetést biztosítani tudjuk magunknak. Claire-el egy közeli kis kávézóban dolgozunk,felszolgálóként.
  Ami  a párkapcsolati életemet illeti, hát egy nagyon kellemetlen élménynek köszönhetően, hallani sem akarok a "pasizásról", egy jó ideig. 
  Minden egész jól megy.